Üdvözlök újra mindenkit!
Nem régen eltávozott az élők sorából Makovecz Imre Kossuth-díjas nagyszerű építészünk. Van róla egy személyes emlékem, amikor még fiatalabb ember voltam ott ültem az előadásán. Ennek édes tova már vagy 10 éve. Marcona, határozott, ősi szellemben élő, rendkívül kemény emberként láttam. Emlékszem nem is jött be nekem akkor ez a fajtaviselkedés. Azóta teltek múltak az évek és a kép bennem megmaradt. Most hogy elhunyt, sok média mutatta a vele készített interjúk sorát, illetve azokat az épületeket, melyeket ő tervezett és kivitelezett. Este volt. Kapcsolgattam a tévét, mert az egyiken a való világ, a másikon az anyósos műsor volt, a harmadikon a kormányt fikázták, a negyediken a kormányt éltették és így tovább, míg rá nem akadtam egy olyan csatornára mely a vele nem régen készített interjút megismételte, ennek a földi mesternek. Nem régen kezdték, és én olyan gyermeki lelkesedéssel és figyelemmel hallgattam és ittam a szavát, mint annak idején apámnak mikor beszélt. Az a marcona, határozott, rendkívül kemény ember jellem, most is hozta a formáját, de a sztereotípiám, ami vele szemben volt, elmúlt. Tetszett. Olyan volt ez, mint amikor kis óvodás koromban mindig erőltették rám a tojás levest, amit annyira utáltam, ám később meg minden étkezéskor azt akartam. Felnőttem, na. J tehát a lényeg hogy a jelleme, mondani valója annyira igaz és helyén való volt, hogy még „az én akkor is belekötök” tulajdonságomat is megfutamodásra kényszerítette. Nem tudtam belekötni, és nem is akartam. Mondott ő minden olyan dolgot, amit egy értelmiségi, aki igazán magyar mondhatott. Az elmúlt esztendőről és jelenről, jövőről mindent. Épületeket olyan tekintetben látta, mint még soha senki. Éppen ezért volt olyan nagy és elismert külföldön és ezért volt annyira elnyomva itthon. Sajnos az igazságba beletartozik, erről jut eszembe, hogy a valódi embert, aki igazán szereti és tudja a szakmáját, nem becsüli meg az ország és sajnos a szakma sem. De külföld az más tészta. Ott, ha ügyes vagy, elérheted azt, amit itthon álmodni sem mertél. Ez van. Nem hiába mennek ki fiatalok százai, ezrei külföldre, ahol megbecsülik és elismerik. Persze van kivétel, mint mindig, de a nagy százalék ezt takarja! Na de el is kanyarodtunk a témától. Itt van ez a Makovecz, akit a kommunizmus ellenségnek tartott, és aki olyan jól bánik az épületekkel, gondolatokkal, emberekkel, mint még építész soha Magyarországon. Itthon nem szerették. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ország fővárosában nem áll ő általa megálmodott épület. És itt arra, hogy nem szerették, gondolok bizonyos olyan emberekre, mint kedves elvtárs bajtársakra. Ők azért nem szerették, mert féltek tőle. Azért féltek, mert ő tudott, és mert tett nem is keveset az országért, a nemzetért és Istenért. Nem szeretném most felsorolni épületei egész hosszú sorát és munkásságát, mert talán ez lenne a leghosszabb bejegyzésem, ami már most sem kicsi, de ha valaki veszi a fáradságot és utána néz, képekben megtalálja tervezői és kivitelezői munkája egész hadát. Tehát volt ez az interjú a tévében este. Megindító volt, ahogy beszélt, és amiről beszélt. Olyan jól látta a dolgokat, mint még nagyon senki más. Ez után a tévébeli szereplése után keresgettem a különböző videó megosztókon és találtam egy remek kis interjút, amit a bejegyzés végén megnézhettek. Nagyon ajánlom mindenkinek. Úgy érzem, hogy Makoveczről még írnom kell, de majd csak máskor. Most így összegészében ennyi. Ennyi jött ki valómból. Ezzel a bejegyzésemmel hajtok fejet egy nagy ember előtt. Egy olyan nagy ember előtt, akit elfejteni nem szabad soha, és akinek méltán van itt a helye ezen a blogon, mert értéket teremtett és adott. Szép estét kívánok mindenkinek!
In memoriam Makovecz Imre!
